2007. június 1., péntek

Szenzáció, Zsanett megerőszakolta Abszurdisztán rendőreit!

"Az Abszurdisztáni Távirati Iroda legújabb jelentése szerint a 21 éves lány aki valójában egy szexmániában szenvedő luxusprosti, félreérthetetlen jelzéseket adott le a város összes illetékesének, hogy tegyen már vele valaki valamit, ezért volt lehetséges, hogy a talpig becsületes abszurdi rendőrség még annál is gerincesebb tagjai először megpróbálták megvígasztalni egy sötét sikátorban, majd miután a lány tovább nyüszített, úgy döntöttek, klinikai eset, és öten, mert annyira féltek tőle hazakísérték. Ezek után történt az igazi szenzáció: a lány, aki - most már elárulhatjuk, a Terminátor III-ból csöppent a Abszurdisztán Fővárosa, Kátyúkutyaszarsziti utcáira, rájuk vetette magát, és kettejüket megerőszakolta a lakásában, majd vígaszdíjként egyenként 20000 forintot tukmált rájuk. Meg is fenyegette őket, hogy nem is tudják elképzelni, hogyan fogja őket cseppfolyósítani, ha eljár a szájuk. A megerőszakolt rendőrök, halálos rémületben fetrengtek napokig, és ezért nem mertek feljelentést tenni.

Az Abszurdisztáni Baloldali Párt aggodalmának adott hangot, hogy mostanában annyi kritika éri az abszurdi rendőri szerveket. Szerinte a közbizalom helyreállításának egyetlen módja, ha mindenki befogja a pofáját és innentől kezdve csak szuperlatívuszokban nyilatkozik a rendőrségről.

Hasonló vélekedést hallatott a jobboldal jeles képviselője is, megerősítve azonban, hogy a jelen helyzetért egyes-egyedül az abszurdi kormány felel, és különben is azonnal monnyon le! Szegény rendőrök semmiről sem tehetnek, főleg arról nem, hogy az abszurdi nemzetbiztonság nem kapcsol le idejében ilyen veszélyes elemeket, mint az ilyen megveszett nőszemélyek.

A Liberális Párt is a megveszett nőktől félti Abszurdisztán rendőrségét.

Mi pedig tőlük félünk."

Most jön a „Zsanett akarta a szexet” verzió?

http://index.hu/politika/belfold/magyar070601/