2007. június 1., péntek

Szenzáció, Zsanett megerőszakolta Abszurdisztán rendőreit!

"Az Abszurdisztáni Távirati Iroda legújabb jelentése szerint a 21 éves lány aki valójában egy szexmániában szenvedő luxusprosti, félreérthetetlen jelzéseket adott le a város összes illetékesének, hogy tegyen már vele valaki valamit, ezért volt lehetséges, hogy a talpig becsületes abszurdi rendőrség még annál is gerincesebb tagjai először megpróbálták megvígasztalni egy sötét sikátorban, majd miután a lány tovább nyüszített, úgy döntöttek, klinikai eset, és öten, mert annyira féltek tőle hazakísérték. Ezek után történt az igazi szenzáció: a lány, aki - most már elárulhatjuk, a Terminátor III-ból csöppent a Abszurdisztán Fővárosa, Kátyúkutyaszarsziti utcáira, rájuk vetette magát, és kettejüket megerőszakolta a lakásában, majd vígaszdíjként egyenként 20000 forintot tukmált rájuk. Meg is fenyegette őket, hogy nem is tudják elképzelni, hogyan fogja őket cseppfolyósítani, ha eljár a szájuk. A megerőszakolt rendőrök, halálos rémületben fetrengtek napokig, és ezért nem mertek feljelentést tenni.

Az Abszurdisztáni Baloldali Párt aggodalmának adott hangot, hogy mostanában annyi kritika éri az abszurdi rendőri szerveket. Szerinte a közbizalom helyreállításának egyetlen módja, ha mindenki befogja a pofáját és innentől kezdve csak szuperlatívuszokban nyilatkozik a rendőrségről.

Hasonló vélekedést hallatott a jobboldal jeles képviselője is, megerősítve azonban, hogy a jelen helyzetért egyes-egyedül az abszurdi kormány felel, és különben is azonnal monnyon le! Szegény rendőrök semmiről sem tehetnek, főleg arról nem, hogy az abszurdi nemzetbiztonság nem kapcsol le idejében ilyen veszélyes elemeket, mint az ilyen megveszett nőszemélyek.

A Liberális Párt is a megveszett nőktől félti Abszurdisztán rendőrségét.

Mi pedig tőlük félünk."

Most jön a „Zsanett akarta a szexet” verzió?

http://index.hu/politika/belfold/magyar070601/

15 megjegyzés:

Toma írta...

Miért nem kértek, vazze, mindjárt rendőri védelmet??? Egy kis erősítést, hogy ne öten, hanem tízen legyenek a buliban. Ezeknek a Hustleron mosott agyúaknak gruppenban jó igazán, nem?

Boda írta...

Szerintem Zsanett ügye állatorvosi lónak sem rossz. Sokkal jobban tennék a védők, meg a rendőri vezetés is, ha inkább hallgatnának és megvárnák az ügy végét. Mert az, hogy naponta mondanak valamit, amiről kiderül, hogy pont az ellenkezője igaz - majd a kocsiba szerelt izé megmondja a tutit, mert azzal minden rendőrautó fel lett szerelve, aztán kiderül, hogy ez a rendőrautó véletlenül spec még se, majd a cellainformációk hogy ráerősítenek, aztán mit tesz Isten az sem igaz, aztán meg, hogy a lány csak három nap után jelent meg a rendőrségen, pedig van róla OKIRATI bizonyíték, hogy egy órával az eset után ott járt, stb. Komolyan. Az új
IRM miniszter meg: hát, ő itt nem látja a tényeket, vagy mi. És a magyar sajtó is elhúzhat a susnyásba, hogy egyik se vette a fáradtságot, hogy szembesítse érdemben az ellenmondó infókat a valóság és az objektív tények kínos halmazával.

Kata írta...

Hányok. Bele.

Manna írta...

Igaza van Boda, tenyleg az lett volna a legjobb, ha meg se szolalnak. A rendorok pedig - ahelyett hogy tuntetest szerveznek fizetesemelesert - inkabb testuletileg hatarolodnanak el az ilyesfajta botranyoktol.

Névtelen írta...

De ugye engem megvedtek fiuk, ha Budapestre koltozom???

Ignis Ardens írta...

Karin: örömmel, de te csak maradj ott, ahol vagy:-D

Boda: a magyar újságírás jó része szenved krónikus tényamnéziában...

A fizetésük meg része a problematikának, nem is elhanyagolható, ha úgy vesszük.

Névtelen írta...

Főnök,
Ez az Abszurdisztán nem egy levédett, szélsőjobbos duma?

Névtelen írta...

Egen, mar eppen szolni akartam, hogy bar nagyon talalo a frazis, megsem kene feszegetni, mar ratette a mancsat par jobbos oldal.

Ja, es a hab a tortan a kuruc.info-n talaltam egy hasoncimu ertekezest. (Onvedelembol megjegyzem, nem vagyok rendszeres latogato, a multkor a totaW-blogon emlegette valaki, megihletett)

A gyengebb idegzetuek kedveert be is linkelem:

http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=35&HirID=13001

Erdekes olvasmany (ez all az egesz oldalra), az elgondolkodtato viszont az, hogy akkor is pont igy nezne ki egy szelsojobbos honlap, hogyha a Monty Python tagjai irnak.

kgb

Boda írta...

Erre mit lépsz, te szélsőjobboldali... :-D

Boda írta...

KGB nem lett elszarva ez a link???

Ignis Ardens írta...

Sztem is rossz a link...

Névtelen írta...

Egyeseknek semmi nem jo...

megkiserlem meg egyszer, bar nem hiszem, hogy megeri a faradsagot, foleg, ha megint elszarodik...

http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=35&HirID=13001

kgb

Ignis Ardens írta...

http://www.kuruc.info/reszletes.asp?
MainID=35&HirID=13001

Ignis Ardens írta...

Az van, hogy kilogott a keretbol;-D
feltettem, bemerem.

Ignis Ardens írta...

Boda: azt, hogy elkúrtam?-DD