2007. szeptember 6., csütörtök

SZEPTEMBERI ANYÁZÁS

Azt hittem, hiányzik, egészen addig, amíg nem landoltam Ferihegyen.

...-ni nem volt időm ebben a két hónapban, leszámí­tva kivonulásunkat a vadonba, két hét a hegyekben, a semmi közepén, Erdélyben. Se meló, se internet, se semmi. Amikor kiderült, hogy ez itt az utolsó utáni pillanat, és húzok el innen ipari méretekben - sikerült összehozni azt, amit évek óta nem: Heumannt, Faludyt, Bodát, Tomát, az Ikreket, Katát, Bánhegyit, Verát és csatolt részeiket velünk egy légtérben - a Hargitán. Vitáztunk, sokat. Abszurdisztánról, És benne rólunk.

Utána begördült egy kisteherautó a Szigetre, felpakolt engem, aztán felpakolta Angelt és a macskát, meg ami cuccot még talált, és kiteleportált minket annak a nk megacégnek a központjába, ahová felvettek. Hegyek itt is vannak, csak én valahogy nem találom benne magunkat. És nem vagyok egyedül.

Azt hittem, hiányzik, egészen addig, amí­g nem landoltam Ferihegyen.

Aztán jöttek sorban az elmúlt két hónap nekem kimaradt felhomályosulásai.

A magyarverés a meleg-demonstráción. Tiszta mázli, hogy Pettkó szerint "A magyar társadalom az elmúlt években egyre toleránsabb lett a mássággal szemben"
Ez úgy belenyilallt valahol az oldalamba.

A Neonáci Ifjúgárda mániás depressziós és pszichotikus tagjainak méltóságteljes onániája a pofánkba.

Akkor már okádni lett volna kedvem.

Végül - de nem utolsó sorban - Szetey Auschwitz előtt, mert odamontázsozta egy megnyilatkozásaiból ítélve minden bizonnyal értelmi fogyatékos, tudathasadásos, magamutogató, exhibicionista kis kretén pöcs, aki nem tudja megkülönböztetni a farkát a sarki óvodától.

Akkor már ütöttem - azt, amit ilyenkor szoktam: a falat.
És örültem, hogy Angel egy másik országban van. Mert teljesen beparázott volna.

Mi a f.szért csináljuk ezt egymással?
Nincs elég bajunk?

Mi a f.sztól virágzott itt ki ilyen ipari méretekben ez az össznépi elmebaj, a fröcsögő gyűlölet, frusztráció, mániás depresszió - nyáron vannak a mániás szakaszban, de ki fog tartani okt 23-ig az energiájuk?

Az agresszió érzékelhetően fokozódik abban a térben, amit Magyarországnak neveznek.
Mész a villamoson, és egy csapat neurotikus bámul a képedbe, aki megállás nélkül vélt és valós sérelmeit forgatja magában.

És már nem csak játszadoznak és poénkodnak - k.rva jó vicc - azzal, hogy hogyan szeretnének embereket likvidálni. Ráléptek a tettek mezejére.
És miért van az az érzésem, hogy azt képzelem, nem nekem - és minden jóérzésű embernek - kéne innen elköltözni?

Ha nem velünk történne, el se hinném (bár nem tudom, mi a f.sztól vagyok így meglepődve, tíz évem szólt erről a sztoriról).

Kihalt mindenki, aki látta, hogy embereket lőnek a Dunába?

Az hiányzik nekünk, hogy már nem volt szerencsénk hallani a rádióból Hitler üvöltő hanghordozását, amire a csajom nagyanyja még rögtön ráismert, mihelyst megint meghallotta az akkor még csipszar Vektort szónokolni az ötvenhatosok újratemetésén?

Emberek, ébresztő.

K.rva nagy baj van.

A helyzet az, hogy a nácik el se mentek.
Csak rothadtak temetetlenül más hullákkal a szekrényben.

10 megjegyzés:

Ignis Ardens írta...

A kommenteket ide irjatok, kosz. Csak hogy egyszerubb legyen az eletem.

Boda írta...

Most már majdnem teljesen biztos, hogy ennek az országnak lőttek. Húsz év múlva csak szegregált romák és elmebeteg neonácik fognak itt lakni, mert mindenki, aki teheti, elmenekül majd. Lehet, hogy még a romáknak is sikerülni fog, bár szerencsétlenek egyelőre még erre sincs sok esélyük.n

Névtelen írta...

(Faraszto ez a kettos konyveles, de ha mar igy alakult ide is felteszem, bar elozmenyek nelkul kicsit fura lesz.)

Hat, ez itt egy gyumolcsozo parbeszed volt.
Na lassuk csak, mit tanultunk:

1.MINDEN Gyurcs(h)any hibaja. Egy amugy teljesen joszandeku part elen ul, es habzo szajjal, napi 24 oraban koncentraltan elkur. Ezt tudja is, de nem mond le, hiaba koveteli mindenki.

Milyen erdekes, en azt hittem, a beszedben nem csak magarol, hanem a partjarol is beszelt, valamint arrol szolt az orrbavago retorika, hogy most mar tenyleg tenni is kene valamit - ami azota sem tortent meg.

2.A mostani hiszteria kizarolag Gy hibaja, elotte egy gyumolcsozo, bekes es fejlodo orszagban eltunk, ahol boldog emberek somogattak rozsas arcu csecsemok buci fejet. Dehogy volt itt mar lassan tiz eve beasodott, epeizu ellensegesseg a ket nagy part kozott, nemzetellenesezes, hazaarulozas az egyik, nacizas, indulnakavonatokozas a masik oldalrol. Dehogy allt mindketto legnagyobb erdekeben ennek az ellensegkepnek a minel melyebb bevesese a valasztok egyre inkabb eltunedezo agytekervenyei koze (helyere?).

3.A Magyar Garda nem naci. Persze, az alapito okiratuk nem ir semmit barmilyen ideologiai aramlathoz tartozasrol, es valoban a "haza vedelme" semmi konkret fenyegeto hangsulyt nem hordoz, leven BARMI belefer.

Persze, egy fekete egyenruhakban, massziv bakancsokban, Arpad-savos zaszlo alatt katonai kulsosegek kozott feleskudo csoport latvanya a XXI. szazadban teljesen mindennapos modja az alulrol jovo szervezodesnek.

Termeszetesen fuggetlen szervezet, hoszan maguk is monjak, "A Magyar Gárda csak indokolt esetben vehet részt pártrendezvényen". Ez gondolom mindenkit megnyugtat. Valamint a majdani nemzetorseg gerinceve valas nemes szandeka is, hiszen minden magyar anya nyugodtabban alszik majd az agyaban, tudvan, hogy nem feltenie gyermekeit a vad racok meg barbar olahok hordaitol.

4. A nacizmusnak fokozatai vannak.
Bizonyos enyhe szintek nem csak hogy toleralhatoak, de egyenesen kivanatosak az orszag egeszseges mukodese szempontjabol. A lefejezos video (tevedes ne essek, most is osszeugrik a gyomrom, ha eszembe jut) kepein szereplo (s azokat keszito) vadak, es a barati tarsalgasban dunabalovest, trefabol homokosok, ciganyok, stb. elfustoleset emlegeto joszandeku emberkek kozott teljesen elkepzelhetetlen, hogy barmilyen kapcsolat legyen. Ez kerem nem egy folyamat, es az is legbol kapott hulyeseg, hogy ahhoz, hogy egy darab vadaszkeses szornyeteg mozgasba lenduljon, aranyosan kb 60 masik emberke kell egy tarsadalomban, aki alapjaban veve egyetert azzal, hogy "azokat" a legegyszerubb lenne gyorsan levagni, mint az allatokat. Persze o sosem tenne ilyet.

huff,
ma oregebb ember lettem
bolcsebb is talan, de ennek kicsi az eselye

kgb

Ignis Ardens írta...

Boda,
En elkoltoztem, de nekem elhiheted, ez nem valasz. A felelosseg erzesetol nem menekulsz, akkor se, ha a a vilag vegeig iszkolsz. Ez a hazad, az otthonod, es nem fogod konnyu szivvel az ebek harmincadjara hagyni. Ismerlek.

Ignis Ardens írta...

KGB te nagyon igazsagtalan vagy szegeny Gyurcsannyal, egy csomo minden tortent. Alsomocsoladon atadtak pl az ezredik autopalya-kilometerkovet.
Ez a kettos konyveles gazos lesz. A vita kezdete:
http://ignisardens.blogter.hu/?post_id=187411
Hihetetlen, hogy a XXI. szazadban korbe-korbe linkelem es posztolom magam, mert egyesek nem tudnak klikkelni.

Fogadjunk, hogy most, hogy van Garda mar az anyam is nyugodtabban alszik: Stuttgartban.
Pace

Toma írta...

Ebben az országban a csávók 60%-a cigánygyűlölő és kb 30% antiszemita. Annyi változott, hogy nagyobb a pofájuk és látványosabban csinálják, amit. De miért vannak jobban szem előtt? Na, ezen kéne eltöprengeni, vazze. Mert hagyják őket? Meddig tartana a zsaruknak szétzavarni pár száz neonácit, csak finoman, hogy meg ne sántuljanak belé - bár éntőlem sántulhatnak is, bamek.

Kata írta...

Dejo, hogy megint itthon vagy egy kicsit, Andris...
Én ezektől teljesen beszartam, amikor beléjük botlottam a Deák téren.

Toma írta...

GYOK ne engem:
Ahhoz aztán ferdeagy kell, bamek, hogy valaki kizarolag azzal a cellal menjen fel a netre, hogy Gy-t anyazza.

Nem mint XY fejted ki jogosan megformalt, bár kissé laposba kúszó velemenyedet, hanem egesz személyiségedet egyetlen cel szolgalataba allitod, kvazi ezt jelolod meg, mint identitast (arrol ne is beszeljunk, milyen sajatos identitas egy ujjal a bunosre mutogato frazis, bm). Ezt nevezem a Persil-Ariel agymosótevékenység abszolút csúcsának, apafej.

De persze lehet, hogy csak mindig az aktualis forumhoz igazodva cserelgeted az IDjeidet, pl:
Tankcsapda Forever!
A Doom 3 egy szar!
A borotvalt punci az igazi!

Baumgarten-díjat neki!

Toma írta...

Kata, ne szarjál be, hívjál fel, küldöm a szakosztályt.

Névtelen írta...

Was ich sagen kann?

Ich gratuliere Dich!

Remek a blog!