2007. február 11., vasárnap

PASO RULEZ!

Ez megint úgy volt, hogy sose lehet tudni, hova keveredsz szombat éjjel.

Tízre úgy kb. hat ember már ott volt a Bodóéknál az átlag tizenkettőből, akire lehet még számítani ebben a városban: értsd nem köti le a hátfájása, a kakispelenka, a munkaalkoholizmusa, a depressziója, a csaja, az anyukája, vagy az elhatalmasodó elmebaja.

Indításképpen, benyomtunk egy Jim Beamet, meg egy rekesszel a maradék Kozelből és Staropramenből, amiket Toma csempészett át a múlt héten, amikor átruccant a határon túlra valami „csapatépítő tréningre” egy kisteherautóval. Ezzel ipari méretekben elment az idő, amikor felberregett a telefonom, az Ikrek voltak, hogy hol a bús p-ba vagyunk már, amikor PASO lesz az A38-on.

Honnan tudjam én azt, bm, mondtam, mikor most estem be Stuttgartból, és reggel még abban sem voltam biztos, hogy a székesfővárosban fogok landolni, és nem mondjuk honoluluban. Ez persze kamu - én is tudtam.

Ne szívassál már, Főnök, hörög Ede, hanem kapjátok össze magatokat és zúgás ide. Tomának meg meg lett mondva.

Nézek Tomára - na annak aztán meg - vörös a feje, és KGB Abszolút vodkás üvegével hadonászik…

Ez a szedjétek össze magatokat nem akart menni túlságosan. 11-kor még mindig ott ültünk, egyrészt az ember nem hagy úgy csak ott mindenféle zugpiákat, amiket Bodó elénk pakolt, másrészt vártuk a csajokat (Katát leszámítva) -

Angel, mint az várható volt, 9. 40-kor gondolta meg magát, hogy ha már az a kivételes szerencse érte, hogy véletlenül Bp-n vagyok ezen a hétvégén, akkor ő most mégis átjön inkább hozzánk Verával és még néhány csajjal, akivel ötyéztek aznap este. Ez azért volt jó, mert lazulást terveztek eredetileg, tehát se felöltözve nem voltak, se kikenve, így még vagy másfél órán keresztül b.tuk a rezet, mire átértek Vera három sarokkal arrébb lévő lakásából. Gond egy szása. Megjöttek, és a hangulat végképp a tetőfokára hágott.

Aztán rájöttünk, hogy anyag nélkül mégse mehetünk PASO-ra - és itt felmerültek bizonyos logisztikai problémák, azon túl, hogy már így is be voltunk állva rendesen. Akkor megint felberregett a telefonom, az Ikrek most már nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket vágtak a fejünkhöz szinkronban, és hosszasan ecsetelték, hogy hogyan fognak mindenkit odaszegezni a falhoz, ha azonnal nem indulunk el, és a többivel meg ne foglalkozzunk. Megállapítottuk, hogy Novothny Egy és Kettő is már rendesen betépett. Ez megnyugtató volt.

A kb. 10 fokos langymeleg szellőktől némiképp kitisztult a fejem, mire szakaszosan átértünk, nem maradtunk le semmiről. Végig agonizálhattuk Popivant, Angel szabályosan belapult a terem leghátsó sarkába, hátha onnan kevésbé hallatszik. Nekem egyébként valamilyen szinten bejön időnként, Boda kifejezetten kedveli őket, de Tomával és az Ikrekkel nehéz volt bírni.

Egész kevesen voltak, meg is lepődtem. Bodával éppen azon tipródtunk, hogy mindjárt beszakad a mennyezet, vagy süllyedni kezd a hajó, ugyanis öt betervezett PASO koncertből rendesen csak kettőt sikerül a végén meghallgatni, ilyen a formánk, amikor a Pannonia Allstars SKA Orchestra beállt, mi meg, mint az várható, volt végig tomboltuk az egészet.

,,fekete fehéren lobogó zászló, messziről jelzi, hogy mi lesz a zárszó, nem kell gyűlölet, hisz hozzánk tartozol, lehetsz fekete sárga vagy kreol, nem a düh hajtja a lábad hanem a ritmus, elvetélt gondolat a rasszizmus, mindenki együtt itt senki se zavar, szóljon hát hangosan a Pannónia dal"
(PASO-PASO)

2007. február 9., péntek

Orbán Vektor a magyar politika koordináta-rendszerében

A mai (rendes) csutortoki kocsmázás után nyilvánvaló vált számomra, hogy nem élhettek anelkul, hogy ne részleteznem, mit gondolok Vektorról, ha mar a magyar liberálisokról le bírtam húzni a vizeslepedot. Többen megvádoltatok politikai csolatassal, vaksággal, azzal, hogy nem latom a fatol az erdot - és ezek meg a visszafogottabb kritikusaim voltak, egyesek, ugyanis, mint az várható volt, lefasisztáztak. Kozoltetek azt is, hogy ha nem teszek valamit surgosen, duhodt kommentekkel fogjatok elarasztani az oldalt. Nem latom be, ezt egyebkent, miért ne tehetnetek. (Jó duma, hogy nem tudjatok, hogy kell. Pont úgy, hogy meg kell nyomni az enter gombot.)

Úgyhogy akkor most kozkivanatra:

Orbán Vektor a magyar politika koordináta-rendszerében

1. Vektor, mint nemzetbiztonsági kockázat

Újabban nemzetbiztonsági kockázatoktól rettegve kívánja fenntartani a kordont Szilvásy - ez vagy az évszázad kamuja vagy Vektort kezeli Oszama Bin Ladennek. Mindkettot kinézem belole.

Valójában azonban Szilvásynak igazsága lehet - Vektor valoban komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet, csak nem feltétlenül a Parlament épületere, hanem
a) az egész magyar nemzetgazdaságra
b) a társadalmi-politikai stabilitásra
c) a demokratikus politikai rendszerre
d) a jogallamisagra.

De az a gyanúm, ezzel nincs egyedül a magyar politikai palettán.
Emlékeztetnek mindenkit, a szállóigévé vált Maszop közeli elszólásra:
„Magyarország legnagyobb nemzetbiztonsági kockázati tenyezője Medgyessy Péter”

2. Vektor, mint duplán bukott pártvezér

Vektor különös politikai érzékének mindig nagy tisztelettel adóztam: ahhoz valóban kivételesen tehetségesnek kellett lenni, hogy úgy tudja elveszteni a második választást, hogy közben a ballib kormány technikailag csődbe vitte az országot. Aki azt állítja, hogy nem volt ezzel tisztában, az vagy nagyon el volt itt varázsolva, vagy hazudik. A jobboldali szavazók tájékozatatásául közlöm, a ballib szavazók egy része csak azért ment el leszavazni a kormányra, mert legalább annyira rettegtek Orbántól, mint amennyire Európa a magyarok nyilaitól a kilencedik? században.

3. Vektor, mint a mérsékelt jobboldal szétverője
Sose voltam jobboldali, általában a frászt hoztak rám világ életemben, de az elmúlt pár évben mégiscsak kezdtem azt gondolni, ki van velük csellózva rendesen, jól megkapták ezt a fröcsögő népvezért, akivel a ballib pártok legalább olyan sikeresen tudnak riogatni minden arrajárót, mint anno a török anyukák a gyerekeiket Hunyadival. Ez pedig egészen addig nem fog megváltozni, amíg Orbán a színen van. Addig a Fidesznek meglehetősen kevés esélye van megnyerni egy választást, akármit csinál Fletó. Ismétlem akármit. Pedig csak el kéne takarítani Vektort az útból, és ölbe tett kézzel nézni, mit szerencsétlenkedik össze a kormány. Tuti befutók lennének.

Egy másik örökbecsű elszólás: szeressen téged a Csurka István - átírva a mai vérvörös valóságra: támogasson téged a kurucinfo meg a vérésbecsület…


4. Vektor, mint szarul taktikázó dilettáns

Hosszú távon nem túl kifizetődő dolog árpádsávosok és begőzölt gyakorló alkoholisták élcsapatával bebiztosítani magunkat, még ebben az országban sem.

De tud még nagyobb káoszt akar kavarni, mint ami jelenleg van. Már most be vannak egyesek fosva? márc. 15-től - ld. Szilvásy.

Ki járt jól a kordon elbontásával? Azt még nem tudhassuk…

5. Vektor, mint a magyar családi béke szétverője

Ki ne emlékezne még a hozdelanyádat is kampányra, aminek egyenes következménye volt, hogy megszaporodtak a válások, politika által szétdúlt családi tűzhelyek, párkapcsolatok. Egyesek szerint - hajlok erre - ez és a 6. pontban elkövetett rémtettei a legsúlyosabbak mind közül.

6. Végezetül: Vektor, mint árokásó bajnok

Vektornak sikerült a nemzetközi helyzet fokozódik feelinget stabilizálni a politikai sáncárok mindkét oldalán részben azzal, hogy frusztrált, csalódott emberek tömegeit radikalizálta, tette szektássá és hergelte fel a bekattanásig.

Bár megjegyzem az árokásásban a ballib oldal is élen jár - naná, jelenleg nem teljesítményük, hanem az Orbán keltette rettegés túlélésük egyetlen biztosítéka. Orbán nélkül egyszerűen ez a kormány már nem lenne kormányon. Ezzel a politikai teljesítménnyel nem lehetett volna választást nyerni.

2007. február 2., péntek

Liberalis kordon

Elmélkedjünk el egy kicsit azon az intézményen, hogy liberális kordon.

Vegyük peldául a következő – kóbor apácák megtévesztése végett leírt – mondat abszurditásat:

A Magyar Helsinki Bizottság, ez a közismerten szélsőjobboldali beállitottsagú szervezet, amely azzal tette magat hírhedté az elmúlt 16 évben, hogy vállvetve küzdött a Soros Alapitvánnyal, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával és egyéb kiemelten nacionalista szerveződesekkel az emberi jogok, különösen a fogvatartottak, menedékkérők, stb jogaiért, panasszal fordul az országos rendőr-főkapitányhoz, mivel alelnökét nem engedték át az "ideiglenesen elzárt műveleti részén".

Az Index azt írja: Kádár András Kristóf (a MHB alelnoke) "kifogásolja: míg a terület lezárása október 23-án jogszerű lehetett, a kordonok "ideiglenes", máig tartó fenntartása már egyértelműen törvénysértő." Megjegyzem, a MHB-nek valójában Görényi okt 23 óta biztosan szálka a szemében - csak egy évtizedet töltöttek el a rendőri brutalitás megfékezésére tett kísérletekkel.

Ma pedig Orban Viktor – aki soha nem tartozott a kedvenceim közé – őnző, populista és demagóg indittatásból eltávolítja saját kezével a nevezett kordont. Mit tesz Isten, spontánul szervezetten kik érkeznek? Az irgácsi és szabadság-híd felső térségeit autentikusan képviselők, etc.

Gusztos Péter az éppen kihalni készülő, magyar liberalis pártmaradvány, magát ifjú titánnak képzelő, ambiciózus duplanullája elmésen politikai majomparádénak nevezte a FIDESZ akciójat. Ebben lehet, hogy ki tudnank egyezni, bár valójában ez leginkább a kis magyar biliben gyúrjuk a szargalacsint kezdetű játék újabb felvonásának tűnik, amihez egy ország fog előreláthatóan asszisztálni.

De Gusztos nem nyugszik, hozzáteszi: "Egyetlen parlamenti képviselőnek sincs felhatalmazása arra, hogy önkényesen, fizikailag így közbeavatkozzon". Világos, mint a vakablak.

Csak vízionálom - módom nincsen nézni - az össznépi pánikolást, amit itt ki tud váltani vagy ezer klinikai eset prognosztizálható felbukkanása a Kossuth téren - prognosztizálható, hiszen lássuk be tegnap elállt a jégeső és a 100km/h-s szél is. Mindenesetre, a szándékos, kitervelt - de tökéletesen előrelátható - provokáció megjelölés azért kicsit talalóbb lenne Orbán újabb mókás akciójára. Végül is a gulyásleves, amit az egyik haverom nemes indulatrohamában felkent a falra, amikor nem nyilatkoztunk kellő tisztelettel őviktorságáról már kezd lepattogni, és az emberek majdnem kiheverték a viddelanyadat is, vagy csináld ki újabb fordulóját is.

Csak egy aprócska gond van itten: ha nincs kordon, nincs mit elbontani, elvtársak. Pláne nem ilyen mókásan. Nem lehet ekkora hűhót csapni egy ilyen tornamutatvány körül. Akkor kár lett volna bele ennyi erőt feszíteni, ami a pártelnök úr gyöngyöző homlokából is látszik a képeken. Ha nincs kordonbontás médiafelhajtással, kevésbé látványos, amikor megérkezik tavaszi szarókörútjára a kb 1000 klinikai eset élcsapata. (Mikor is húztak haza a hideg miatt?)
Vagyis mire is kell nekünk az a - feltehetően - jogtalan, mártír és hőscsináló kordon?
Valaki itt szereptévesztésben van – es nekem az a gyanúm, hogy nem az illető nem az MHB alelnöke, es nem is a jobboldal felkent messiása - ők autentikusan hozzák a papírformát - hanem például egy a magat liberalisnak szajkózó párt.
Mielőtt valaki verszemet kapna: nem az a gond, ha egy liberalis párt szot emel pl. az antiszemita, holokauszttagadó, vérgőzös fröcsögés ellen, a liberalizmus nem azt jelenti, hogy ne ítélhetnénk el a véleménynyilvánítás egyes formáit. Az más, ha be akarja tiltani!

Osszeszedve igen korlatozott jogi alapismereteimet, a kovetkezokre jutottam –:

Egy liberalis párt – tartok tole - nem bujkálhat rosszul meghozott törvények alapján, vagy azok megkerulésével hozott rendőri intézkedések jogszerűsége mögé. Ez teljes abszurdum, ezt bárki beláthatja.

Attól meg, hogy a Magyar Ogy-nek nevezett balfékek gyülekezete elfogad mondjuk egy törvényt arról, hogy holnaptól nyugodtan bárkit laposra verhet vagy megkínozhat a rendőr az utcan, es attól meg, hogy a magyar torvény szerint jogos lesz a rendőri intezkédés, ez nyilván nem igy van. Ugyanis a laposraverés legalizálása, megkockáztatom, sérti az emberi jogokat és az Alkotmányt.

Feltételezem azt is, hogy az Alkotmanybíróság – úgy tudom létezik ilyen szerv, legalabbis elméletben, Magyarorszagon - csukott szemmel kitörli a jogrendszerből az ilyen torvényt, ha elé kerül. A kínzás stb tilalma, felteszem, benne foglaltatik ebben a törvénynél magasabbrendű jogszabályban. A strasbourgi emberi jogi biróság sem fog meghatodni a magyar Ogy kreténségétől, amikor úgy elmeszeli Magyarországot, hogy meg se áll Jerevánig.

Egy alapveto, bar nem korlatozhatatlan, mint azt Morvai Krisztina, az ELTE elborult docensnénije sivítja a tévében, emberi jogo(ka)t érintő hatosági intézkedés jogossága tehat – sajnos, rossz hir a magyar politikaformalo elitnek – nem merül ki abban, hogy a kérdéses cselekmény megfelel-e a magyar jognak. Nem lehet peldául önkényes vagy aránytalan. Kádárek erről beszélnek, megemlítve, hogy szerény véleményük szerint a kordon fenntartása igazából meg a magyar törvényeknek se felel meg – az pedig vérciki.
Az is, hogy ez – mint a jogbiztonságot, vagy jogállamiságot, egyéni szabadságjogok vs állam viszonyát érintő alapvető kérdés – független attól, egyébkent mit gondolok, vagy nem gondolok Orban Viktor bicskanyitogató, alattomos, opportunista politikai húzasairol.
Csak az a kérdés innentől kezdve, megteheti-e egy liberális párt, hogy nem néz szembe ezzel a dilemmával. Szerintem a Szadesz arra kapta a felhatalmazást a valasztóitól, hogy visszafogja a Maszopot, éppen ilyen ügyekben, és ha nem akar még tovabb lemenni kutyába, nem teheti meg, hogy mindezzel nem néz farkasszemet.
Ha pedig olyan helyzet alakult ki, amiben már képtelenek visszakozni, a zsákutcaert, amibe bekormanyozták magukat (és minket), csak gratulálni lehet nekik ezért az újabb kapitális öngólért. Most játszhatjuk mindahányan vektorka szargalacsinjátékát a biliben békaperspektívából. Mintha nem lenne más, ennél fontosabb elintézni valónk, közös ügyünk.

Az is marha jo, ha egy ballib kormányzat arra kényszeríti a választóit, hogy

a) vagy tekintsenek el (megint) attól, hogy egy demokraciában van olyan, hogy veleménynyilvanitas szabadsága meg gyülekezési jog
b) vagy kiteszik (megint) magukat annak, hogy szektás elvbarátaik, akik tényleg mindennek bedőlnek, azonositani fogjak oket elmeháborodott, szélsőjobbos, neofasisztakkal, gyakorló alkeszekkel, vagy az ELTE BTK történelem-szak ráérő, egyre polgáribb magjával

Sokat elmond – én azt hiszem – hogy egy, a liberális eszmék es az emberi jogok iránt elkötelezett szervezet (MHB) kénytelen fellépni egy ballib kormánnyal szemben.

Mi pedig – akik meg hittünk hajdanán egy értékelvű liberális gondolkodásban - nezzünk szembe azzal a szomorú ténnyel, hogy Magyarországon a liberális párt megszűnt, vagy az utolsókat rúgja.